Látogatás a Dojo Lovászban

2015. április 16. Szerző: GKI
Beszélgetés Lovász Gáborral és Balogh Tamással a Dunavarsányi Dojoban.
Gábor, hogy alakultatok és miért pont Dunavarsányban?
Dunavarsány a második lépcső, először Budapestről kiköltöztünk Szigethalomra és megcsináltam az ottani Dojomat. Itt ebben a formában 3 éve vagyunk. Egyrészt kíváncsiak voltunk arra, hogy hova és meddig lehet építeni ezt a sportot, másrészt szeretnénk minél több emberrel megismertetni ezt a sportágat.
Hogy kezdtétek el itt a munkát?
Először arra gondoltunk, hogy ez a terem kiegészítése lenne a Szigethalminak. Aztán észre vettük, hogy egyre többen szivárognak le hozzánk. Gyerekek, fiatalok kezdtek ismerkedni a kempoval. Mára az edzéseinken rendszeresen 40 fő körüli a létszám.
Tomi, ha jól tudom te is tartsz itt a foglalkozásokat. Mióta foglalkozol a kempoval?
Én 2007-ben ismerkedtem meg a sportággal. Prózai oka volt. A kisöcsém kempozott és általa tetszett meg. 2012-ben világbajnokságot és több világkupát nyertem. Számomra evidens, hogy szeretném átadni azt a tudást, amit a mestertől kaptam és jelenleg is kapok.
Ha röviden be kellene mutatni ezt a sportot, mit emelnétek ki?
Eléggé széleskörű az a technikai bázis, amivel foglalkozunk. Önvédelmi irányzat révén technikáink 95%-a nem alkalmazható versenyeken. Az ütések-rúgások, dobások, a földharc és a feszítéses technikákon át minden, ami harc. A kemposok egy kicsit mindenhez értenek. Csúnya szóval élve, olyan mintha mi lennénk a ?Cirkusz bohócai? - neveti el magát a mester. A bohóc mindenhez ért, bárkit tud helyettesíteni a cirkuszban, ők azok, akiknek a tudása átfogó és maximalista, bizonyos, értelemben mi is ilyenek vagyunk.
Milyen eredményekkel bírnak a tanítványaitok?
Gyakorlatilag szinte minden versenyen kitűnő eredményeket érnek el a harcosaink. A mostani 30 fős válogatottból, 5 főt mi adunk a Törökországban, idén megrendezésre kerülő világbajnokságra. Legfiatalabb harcosunk 5, a legidősebb 50 éves.
Mennyire gyakoriak a sérülések nálatok?
Elenyésző az edzésből fakadó sérülés, nagyon odafigyelünk mindenkire. Nem terheljük agyon a sportolóinkat. Mindig optimalizáljuk az edzés munkát. Nem az a cél, hogy elmenjen a kedve bárkinek, azért, mert túlhajszoljuk. A versenyeken előfordul sérülés. De melyik sportban nem? Nem árt tudni, hogy ez egy harcművészet. A művészet szót ki is emelném. Számomra fontos a technikai tudás. Lehet valaki jó bunyós, de tanítványaimnak a technikai számokban (pusztakezes és fegyveres formagyakorlat és természetesen az önvédelmi bemutató) is jól kell teljesíteni. Nálunk ez alapfeltétel!
Mennyire kell reklámoznotok magatokat?
A reklám fontos, de mi ezt inkább munkánkkal tesszük. Bemutatókat tartunk felkérésre különböző rendezvényeken. Ha valaki valamilyen küzdősportot keres, önkéntelenül is találkozik a kempoval. A kempo olyan küzdősport, amelyben mindenki megtalálhatja, ami önmaga számára a legmegfelelőbb. Ez lehet az érintéses küzdelemtől elkezdve a félerejűn át egészen a pusztakezes vagy védő felszereléses teljes erejű küzdelmekig. Sokrétűségünknek köszönhetően nem véletlen, hogy sok olyan versenyen voltak kempos versenyzők az élmezőnyben, ahol több szakág mérette meg magát. Meg kell még jegyeznem, hogy akadnak olyanok, akik már gyakorolták ezt a sportot, de valami miatt el kellett hagyniuk minket, de évek multán vagy saját maguk vagy már családjukkal találnak vissza.
Üzletileg mennyire éri meg ennyit foglalkozni ezzel a sporttal?
Nálunk mindent mi, illetve a szülők raknak össze. Nem sok támogatást kapunk. Itt, Dunavarsányban, Balogh Gyula a motorja a klubnak - mindent ő tart kézben, az itteni gyerekek szüleivel, teljes egyetértésben. Ez nagy segítség, mert tudunk versenyekre járni, de ezt nem lehet túlfeszíteni, ebből nem lehet megélni. A Szigethalmi Dojo néha kap támogatást, de ebből nem lehet üzemeltetni ezt a projektet. A szövetség is támogat minket, amennyire tud. Ebben a sportban rengeteg olyan sportoló van, aki komoly világversenyeken szerepel, nem is rosszul, de külső anyagi forrásokat megmozdítani szinte lehetetlen.
Pedig ha jól tudom, Gábor, rólad el lehet mondani, hogy erre a sportra tetted fel az egész életed?
Nézd, én 1976 óta foglalkozom a harcművészettel. Judo, Karate és Kick-Boksz előzte meg a kempot; 1987-ben találkoztam a sportággal először. Jelenleg 6 danom van, és azt gondolom, mindent megteszek ezért a sporttért. Mint már mondtam, én maximalista vagyok. Ezt itt is elvárom mindenkitől. Én az egész életemet alárendeltem ennek a sportnak és köszönet a családomnak, akik támogatnak ebben. Egyik nagy bánatom, hogy nincs szakszövetségünk, így a törvény értelmében nem lehet edzőképzést tartani, ami pedig nagyom fontos lenne.
Tomi, te még fiatal vagy, mondanál valamit jövőképedről a kempoval kapcsolatban?
Szeretném megszerezni az első danomat. Ezt nagyon fontosnak tartom. A versenyeken való indulás és minél jobb eredmények elérése is célkitűzésem. A tanítványaimat pedig mind technikailag, mind fizikálisan szeretném a lehető legjobban felépíteni, hogy minél több örömük legyen ebben a sportban.
Gábor, te már annyi mindent elértél ebben a sportban. Mi az, ami még fontos lehet?
Még több kempost szeretnék látni az sorainkban. Gyerekeket, felnőtteket. Illetve, talán nem nagy álom, hogy végre szakszövetségi kereteken belül tudjunk működni. Olyan támogatást élvezni, ahol nem gond hova megyünk versenyezni és megfelelő körülményeket kapnánk a felkészülésekhez. Gondolok itt a táborozásra és a táplálkozásra.
Kiknek ajánlanátok ezt a sportot?
5 éves kortól bárkinek. Mindegy mit sportolt előtte, vagy egyáltalán sportolt-e. Könnyen megszereti ezt a harcművészeti irányzatot nemtől és kortól függetlenül!
Köszönjük a vendéglátást!
Fotó: Pusztay Dorián
Még több kép a Sport.Mindig Facebook albumában.
Az eredeti riport itt olvasható